Felismeri a videón látható személyt?
A rendőrség kéri, hogy aki a férfit felismeri, illetve a tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval bír, jelentkezzen személyesen a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést.
Nem visz el minket a víz a napokban
A korábbi esős időtől szabadulva kicsit fellélegezhetünk a következő pár napban. Ma már többet süt a nap, de a következő pár napban azért nem lehet rekkenő hőségre számítani. Az viszont mindenképp megnyugtató, hogy záporok, zivatarok kialakulására kevesebb helyen várható, főként nyugaton, északnyugaton és elszórtan északon, valamint keleten van rá esély. Délutánra 23-29 fok várható.
Fejlődés és a közélet stílusának változása
Csütörtökön tartott közös fórumot Tarsoly József független polgármesterjelölt és Kovács-Csatlós Tamás független képviselőjelölt a Haranglábnál, a Szent István téren. A fórumsorozat második állomása volt Eger egyik legcsodásabb kertvárosi övezete, ahol elhangzott: bár irigylésre méltó a körzet állapota és a környezete, azért akad bőven még mit tenni itt is.
Kéklámpás Nap lesz a strandon!
Kéklámpás Napot tartanak az Egri Termál- és Strandfürdőben! Eddig az Érsekkertben került megrendezésre az esemény, most sem vitték messzire, és továbbra is ingyenes! A strandon várják az érdeklődőket június 14-én. Az esemény reggel 9-től délután 4-ig tart majd.
„A valódi társadalmi felelősségvállalás mindig kicsiben kezdődik!”
Tarsoly József a Média Eger Kft. véradási eseményéről posztolt. Mint ahogy korábban már beszámoltunk róla, idén 36 éves a Média Eger Kft., azaz a városi televízó, a TV Egert üzemeltető önkormányzati cég. Az esemény apropóján a társaság egy Családbarát Donornapot szervezett, melynek keretében a színes, gyermek és felnőtt programok mellett a televízió elmúlt éveit is fel lehetett idézni, miközben véradással segíthettünk.
„A városvezetés végérvényesen megbukott emberségből!”
Zsebekben kotorászás, alkoholistázás, testszégyenítés, buzizás - de azért Rohlicsekék felé már ne menjenek lángosért. Folytatja a polgármesteri fenyegetések ellenére a hangfelvételek napvilágra hozását a szivárogtató a polgármesterről, köréről és az ún. városvezetés viselt dolgairól. A legújabb felvételen elhangzó minősíthetetlen beszélgetés egy Rejtő Jenői színezetű kikötői kocsmában sem hangozhatna el, mert Senki Alfonz pofozná ki a beszélgetőket onnan. - írja az egriügyek.hu
Árvízhelyzet: homokzsákokkal segít az önkormányzat – VIDEÓ
Az önkormányzat a Magyar Közút Zrt.-vel, az Egri Rendőrkapitánysággal és a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal együttműködve végzi az esőzés okozta problémák gyors elhárítását, megoldását.
Tűzoltói beavatkozások szerdán
Szerdán 15 segélyhívás érkezett a Heves Vármegyei Katasztrófavédelem Műveletirányítási központjába. Az 1 tűzesetet és 10 műszaki mentést 18 hivatásos és 2 önkéntes tűzoltóegység kezelte.
Újabb kábítószer-kereskedő őrizetben
A Heves vármegyei nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 47 éves gyöngyösi férfit, valamint egy fogyasztót is lekapcsoltak.
Eger Kupa – Bezzegh Sára, Stumpf Olivér és Pálok Alíz duplázott
Három vármegye (Heves, Pest, Borsod) 10 klubjának képviseletében 80 fő atlétája versenyzett a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban.