Fülledt idő záporokkal, zivatarokkal
Pénteken marad a fülledt idő többfelé záporokkal és zivatarokkal, amelyeket helyenként felhőszakadás és jégeső kísérhet. A déli-délnyugati szél helyenként élénk, zivatarok idején erős, viharos lehet. A legmagasabb hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.
„Fiatalok nélkül Egernek nincs jövője!”
Vállalkozástámogatási programok indítása, pályakövetés, alumni programok, fiatal tehetségek célzott megkeresése. - Tarsoly József az élhető város image erősítésében és egy minden részletre kiterjedő ifjúsági koncepcióban látja Eger jövőjét.
Fantasztikusan szerepelt a Flexi-Team a tavaszi szezonban
Az április és a május nagyon mozgalmas volt, hiszen négy versenyen is részt vett a csapat.
Nemcsak szívta, árulta is
A füzesabonyi nyomozók őrizetbe vettek egy 59 éves káli férfit, akit pszichoaktív anyaggal visszaéléssel és kereskedéssel gyanúsítottak meg.
A Csákóban, a Haranglábnál lesz ma délután utcafórum
Tarsoly József független polgármesterjelölt tartja a fórumot a körzet körzet képviselőjével közösen.
Családbarát Donornappal ünnepli alapításának 36. születésnapját a Média Eger
Az élő adás közben több alkalommal ajándéksorsolást tartanak értékes nyereményekkel. A véradók mindegyike most is ajándékcsomagban részesül.
Helyenként zápor, zivatar kialakulhat
Csütörtökön folytatódik a napos-gomolyfelhős idő, és még több tájegységünkön kialakulhatnak időnként záporok, zivatarok, néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat.
Ismét sikerült meghiúsítani a közbiztonság ügyének rendezését
Úgy tűnik, hogy valakik nagyon is abban érdekeltek, hogy ez a helyzet ne legyen rendezve.
Záporos-zivataros szerda
Szerdára virradóan még többfelé készülhetünk záporokra, zivatarokra, majd napközben ezek egyre inkább az ország keleti-északkeleti felére koncentrálódnak, de délután nyugaton és délen is előfordulhatnak elszórtan.
„Mer’ mér’ ne lehetne?” – Közvetlen politikai tevékenységen kapták az aljegyzőt – VIDEÓ
A videó megjelenése után már kifogás is érkezett információink szerint a Helyi Választási Bizottsághoz, így a grémium dolga lesz eldönteni, lesz-e következménye a jogszabálysértésnek.