Egerben rendezték meg a rendőrök szakmai és közlekedési versenyének vármegyei döntőjét
A vetélkedő célja a rendőri balesetek megelőzése, továbbá a szakmai és a közlekedési szabályok ismeretének felfrissítése és elmélyítése volt.
Jótékonysági filmvetítés az Urániában
Ma este 18 órakor mutatják be Gál Tamás A falu mestere című 72 perces diplomamunkáját, mely tavaly debütált a BIDF-en.
Egyre melegebb, tavaszi idő
Pénteken eleinte erősen felhős lesz az ég, és elszórtan, többségében északkeleten alakul ki kisebb eső, zápor.
Új rollerpontokkal bővült a Felsőváros
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése januárban, az év első ülésén döntött arról, hogy a BIRD elektromos roller szolgáltatóval közösen a Felsőváros területén új rollerpontokat alakít ki.
Kadétokat avattak a Wignerben
A felsőbb évfolyam kadétjai 10. alkalommal fogadták maguk közé az elsősöket.
Elkezdődött a tavaszi kátyúzás
Az elmúlt napokban Felnémeten, a Hajdúhegyen és a Belváros egyes részein fejeződött be az útkarbantartás, jelenleg az Északi és a Szala városrészben dolgoznak a munkagépek.
Az egri nyomozók a lakosság segítségét kérik
A jelenlegi adatok alapján egy nő 2023. december 29-én hajnalban leszaggatta egy egri üzlet napellenző ponyváját.
Reggel helyenként még gyengén fagyhat
Csütörtökön már több felhő lesz felettünk, de napos időszakokra is számíthatunk.
Évértékelő állománygyűlést tartottunk az igazgatóságon
A Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság március 19-én megtartotta a tavalyi évet értékelő, az idei év feladatait meghatározó állománygyűlését.
Újra lehet bankkártyával fizetni a parkolóautomatáknál!
Műszaki probléma miatt átmenetileg nem lehetett bankkártyával fizetni az EVAT Zrt. üzemeltetésében működő tíz parkolóautomatánál. A cég haladéktalanul megrendelte a szükséges alkatrészt és a cserét követően mától ismét használható ez a funkció.