„Talált” euró, rózsaszínes húszezres – rengeteg a hamis bankjegy Egerben

Az elmúlt napokban több egri üzletben és a Szépasszony-völgyben is hamis bankjegyekkel próbáltak fizetni. A rendőrség megerősítette az eseteket, és óvatosságra inti a vállalkozásokat és a vásárlókat.

Egerben több üzletben is hamis bankjegyekkel próbáltak fizetni az elmúlt napokban – értesült a Heol. A portál szerint két helyen százeuróssal akartak vásárolni, ám amikor az eladóknak feltűnt a hamisítvány, a vevők azzal védekeztek, hogy találták a pénzt.

Egy másik olvasó a Szépasszony-völgyből számolt be hasonló esetről: elmondása szerint lengyel turisták hamis húszezer forintossal akartak fizetni. A bankjegy színe keltett gyanút, mivel kissé rózsaszínes árnyalatú volt. Amikor figyelmeztette a turistákat, azok megdöbbenve szembesültek a helyzettel.

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy Egerben valóban előfordultak hamis pénzzel kapcsolatos esetek. Berndt-Iványi Judit rendőr őrnagy, a kapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője közölte: az utóbbi időben több alkalommal próbáltak boltokban és vendéglátóhelyeken hamis euróval fizetni. Mint mondta, a hamis bankjegyek elfogadása komoly anyagi kárt okozhat, hiszen azok értéktelenek, a veszteséget a kereskedő viseli.

„A bűnözők gyakran külföldi internetes oldalakról szerzik be a hamisítványokat, és jellemzően kisebb címletekben hozzák forgalomba. Érdemes figyelni, mert bár sokszor rossz minőségűek, a gyors fizetés során könnyen átcsúszhatnak az ellenőrzésen” – hívta fel a figyelmet a rendőr őrnagy.

Elmondása szerint leginkább 20, 50 és 100 eurós bankjegyeket használnak a csalók. A hamis pénz elfogadása nemcsak anyagi veszteséget, hanem bűncselekmény áldozatává is teheti a kereskedőket.

A rendőrség azt tanácsolja a vásárlóknak és vállalkozásoknak, hogy mindig legális valutaváltóban vagy bankban szerezzék be a valutát, és kerüljék az internetes hirdetésekben kínált „kedvezményes” pénzeket.

„A hamis pénzzel való fizetés bűncselekmény, a bankjegyek terjesztése pedig komoly büntetőjogi következményekkel jár. Arra kérjük a lakosságot és a vállalkozásokat, hogy legyenek körültekintők, és gyanú esetén azonnal értesítsék a rendőrséget” – hangsúlyozta Berndt-Iványi Judit.

Az indexkép illusztráció. Fotó: Shutterstock