Szervezett bűnügyi akció zajlott szerda este Egerben a Vörösmarty úton – több személyt is előállítottak a rendőrök. A Heol információi szerint a Delta Program keretében csaptak le kábítószer-fogyasztókra és -terjesztőkre. A háttérben hónapok óta zajló felderítési munka áll, amely már százmilliós fogásokat hozott.
Szerda este fokozott rendőri jelenlétre lett figyelmes a Heol olvasója Egerben, a 25-ös főút belterületi szakaszán, a Rózsa Károly és a Csiky Sándor utca közötti Vörösmarty úton. Mint arról a portál beszámolt, a rendőri jelenlét nem volt véletlen: a Delta Program keretében szervezett akció zajlott, melynek célja kábítószer-fogyasztók és -terjesztők elfogása volt. A helyszínen több személy is gyanús módon vizsgálta a járdát, mintha valamit keresnének, ami megerősítette a gyanút, hogy nem mindennapi esemény zajlik a környéken.
A Heol megkeresésére a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a rendőri akció tényét.
– Valóban egy szervezett bűnügyi ellenőrzést tartott az egri rendőrkapitányság. Több személyt előállítottak – tájékoztatott Soltész Bálint, a főkapitányság sajtószóvivője. Azt is hozzátette, hogy a részletes információkat későbbre ígérik.
Az akció egy országos szintű felderítési program, a Delta Program része, amely már három hónapja zajlik, és amelynek keretében több százmillió forint értékű drogot foglaltak le. Az elmúlt hetekben a rendőrség több településen is rajtaütéseket hajtott végre, így Bélapátfalván és Eger Felnémet városrészén is.
Mint arról korábban beszámoltunk, a múlt héten egy összehangolt rendőri akció keretében három férfit fogtak el Egerben, Felnémet városrészen a Béke telepen, akik a gyanú szerint hosszú hónapokon át árulták a „kristály” néven ismert új pszichoaktív anyagot. A több helyszínen, egy időben zajló razziában mintegy 50 rendőr vett részt.
A nyomozás jelenlegi állása szerint a három gyanúsított – két díler és egy futár – 2024 óta folytatta a tiltott tevékenységet. A dílerek otthonaikban porciózták és tárolták a szert, melyet különböző vásárlói köröknek kínáltak eladásra. A futár szerepét betöltő harmadik férfi szerezte be az anyagot, majd Egerbe szállította, hogy azután a két társával együtt értékesítsék azt.
A rendőrség a kábítószer-kereskedelem elleni fellépés jegyében további hasonló ellenőrzéseket helyezett kilátásba.
Indexkép: beküldött fotó // Heol