Bódi Zsolt önkormányzati képviselő osztotta meg az igencsak bosszantó, ugyanakkor jól végződő történetet a közösségi oldalán.
Ma délelőtt Bódi Zsolt, Felnémet városrész önkormányzati képviselője fotók és videók keretében számolt be róla, hogy már vasárnap sincs nyugalom Felnémeten, ugyanis ismeretlen elkövetők a helyi játszótér és a park mellett kiforgatták a közterületi kukákat és széthordták a szemetet, ami így igencsak ronda látványt nyújtott. Így nézett ki a helyzet:


Szerencsére azonban nem kellett sokat várni a megoldásra, a képviselő hamarosan ugyanis jó hírről számolt be. Az önkormányzat tulajdonában álló Városgondozás Eger Kft.munkatársai a képviselő hívása után azonnal intézkedtek és eltüntették a szeméthalmokat – vasárnap ide vagy oda. A képviselő megköszönte Ferenczi Tamásnak, hogy az első hívására jöttek a cég munkatársai és rendet tettek a területen.