Vágner Ákos polgármester legfrissebb bejelentése szerint új alapokra helyezték Eger és a kormány együttműködését. A városvezető Lázár János építési és közlekedési miniszter közösségi médiában tett bejegyzésére reagálva hangsúlyozta: olyan fejlesztések érkeznek a városba, amelyek hosszú távon meghatározzák Eger fejlődését.
A polgármester kiemelte, hogy Lázár János kiváló szövetséges abban, hogy Eger ne zsákutcába jusson, hanem a dinamikus növekedés útjára lépjen. Ennek egyik legfontosabb eleme az egri vár jelentős fejlesztése, amelynek célja, hogy nemzeti emlékhelyünk méltó arculatot nyerjen.
A város ennek érdekében kiemelkedő kormányzati támogatást kapott, amely kizárólag az egri vár állagmegóvó munkálataira fordítható. Ez a forrás biztosítja a történelmi jelentőségű műemlék megóvását és megújítását.
Vágner Ákos hangsúlyozta, hogy ennek az összegnek a hiányában az önkormányzatnak saját forrásból kellett volna előteremtenie a vár felújításának költségeit, amely komoly terhet rótt volna a város költségvetésére. Ez a támogatás tehát hatalmas segítség Eger számára, hiszen így a 2025-ös költségvetés működésre fordítható forrásai nem csökkennek, miközben a vár megőrizheti kulturális és turisztikai értékét.
A városvezető bízik abban, hogy a támogatásoknak köszönhetően Eger hosszú távon is fenntartható fejlődési pályára állhat, és a fejlesztések nyomán a város új lendületet kap.