Két markos amazon félholtra verte a sógornőjét – írja cikkében az Egri Napilap 1929 július 13-án.
Tegnap délelőtt Felnémeten ifj. Kovács Jánosnét sógornője, Farkas Jánosné és leánya, Szecskő Lajosné saját lakásának udvarán félholtra verték. Kovácsék és sógornője már régebb idő óta rossz viszonyban éltek egymással. Mindketten édesapjuk, illetve apósuk udvarán laknak, akinek még két legényfia van. Ezek az ősszel házasodnak meg s Kovács Jánosékat fel is szőllították, hogy a lakásból hurcolkodjanak ki. Ezek hozzá is fogtak a ház építéséhez, azonban eddig nem tudtak vele elkészülni. – fogalmaz a cikk.
Máskor is volt már szóváltás közöttük ebből az ügyből kifolyólag, azonban ennyire csak most mérgesedett el a dolog. Tegnap délelőtt, míg Kovácsné férje, aki kőműves, az ucca távolabbi részén dolgozott,
Farkasné és leánya rövid szóváltás után nekiestek az asszonynak. Kövekkel verték a fejét és haját csomóstól tépték ki.
Kovácsné kirohant az utcára, hogy segítséget kérjen valakitől, azonban gyerekeken kívül senki sem tartózkodott ott. Visszaszaladt az udvarra, ahol a két megdűhődött nő leteperte, rugdosta, úgyhogy az asszony belső sérüléseket is szenvedett. Gyerekek szaladtak el a férjéhez, aki otthagyva a munkát, haza sietett, akkorra azonban már vége volt az asszonyháborúnak. Feleségét, aki az ütések következtében eszméletét vesztette, bevitték a házba. Orvost hívtak, aki első segélyben részesítette az asszonyt, Kovács János pedig megtette feljelentését a testvére ellen.
Az eredeti, 1929-ben megjelent cikk IDE KATTINTVA olvasható.
Indexkép: meisterdrucke.com