A Hatvani Temetőben helyezik végső nyugalomra dr. Harcsa Eleonóra főorvost

Egri Válasz

Mint azt korábban megírtuk, hosszú, türelemmel viselt betegség után 65 éves korában elhunyt dr. Harcsa Eleonóra belgyógyász, diabetológus, klinikai farmakológus főorvos, a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház nyugdíjas rendelőintézeti igazgatója.

Dr. Harcsa Eleonóra búcsúztatása 2023. november 10-én 11.30-kor szentmisével kezdődik Egerben a Hatvani Temetőben, ahol 12 órakor végső búcsút vesznek tőle, tájékoztatott a Markhot Ferenc Kórház.

Forrás: Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet
Dr. Harcsa Eleonóra 1982-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetemen diplomázott és mindvégig a Markhot Ferenc Kórházban gyógyított, kezdetben a II. Belgyógyászati osztályon, majd a belgyógyászati és a diabetes szakrendelésen. 2006 óta a járóbeteg-szakellátás igazgatói feladatait látta el nyugdíjazásáig a belgyógyászati, illetve diabetes gondozói rendelések mellett. Tagja volt a kórházon belül az Intézeti Kutatásetikai Bizottságnak és a Tudományos Bizottságnak. Kuratóriumi elnöke volt a Tüdőgyógyászati Alapítványnak, kuratóriumi tagja az Egri Radiológia Támogatására Alapítványnak. Több tudományos konferencia szervezésében vett részt. Számos tudományos előadást tartott. Tagja volt a Magyar Diabetes Társaságnak, részt vett a Cukorbetegek Egri Egyesületének munkájában, szervezte a lakossági szűréseket. Szakmai munkásságáért több elismerést kapott, többek között a „Kelet-magyarországi Diabetológiáért” és Életmű Díjat.

Dr. Harcsa Eleonóra főorvos szakmai tudásával, közösségteremtő képességével példamutató módon segített embertársain, betegein, kollégáin. Az intézmény közleményében azt írja, a Markhot Ferenc Kórház fájó szívvel búcsúzik Főorvosnőtől, a köztiszteletben álló munkatárstól, baráttól. Emlékét kegyelettel megőrzi az intézmény közössége.

A múlthét csütörtöki közgyűlésen a testület Császár Zoltán önkormányzati képviselő kezdeményezésére nem sokkal a főorvos halálhírének megjelenését követően egy perces néma csenddel és főhajtással emlékezett meg dr. Harcsa Eleonóráról.