A Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetsége szervezésében a közelgő idősek napja alkalmából köszöntötték a szépkorúakat, illetve az 50. és 60. házassági évfordulójukat ünneplőket a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.
Mirkóczki Ádám polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy az Idősek Világnapja nem pusztán egyetlen nap, hanem az élet ünnepe. Annak az életnek, melyet sok évtizeden keresztül megéltek.
Ezt a várost az Önök generációja építette és formálta, Önöknek köszönhetjük neveltetésünket, azt, akivé lettünk és akivé leszünk. Mindezért nem lehet elég hálásnak lennünk.
– hangsúlyozta.
A rendezvényen a szövetség díjazta azokat, akik sokat segítenek a nyugdíjas közösségek életében. A helyi szervezetek támogatásáért Idősbarát polgármester címet Víg Zoltán, Lőrinci polgármestere, míg a Nyugdíjas közösségekért díjat Petes Imréné, az Együtt Abasárért Aba Sámuel Egyesület elnöke vehette át.
Forrás és fotó: Eger Város Hivatalos Oldala