A bohócdoktorok a Média Eger közreműködésével érkeztek Egerbe. Az önkormányzati cég adventi véradást szervezett mellyel a kórházat támogatják.
Egy szegedi egyetemista társaság alakította meg a különleges bohóc formációt mellyel céljuk mosolyt csalni a beteg, kórházban fekvő gyerekek arcára. Dr. Acsai László főorvos elmondta, több, mint 10 éve jártak az egri kórházban a bohócdoktorok. Az otthoni környezetből kiszakadva nehezebb napokat élnek meg az osztályon betegeskedő gyerekek, ilyenkor minden hasznos, ami kicsit felvidítja őket, és még a gyógyulásukat is segíti. Ezért jártak most ismét a Makhot Ferenc Kórházban a bohócdokik. A kis betegek a program végén ajándékokat is kaptak.
Mivel adományokat is gyűjt a Média Eger Nonprofit Kft. a gyermekosztálynak, így az ünnep közeledtével szerettük volna meglepni a kis ápoltakat Mikulásra és az ünnephez közeledve
– mondta el az akcióval kapcsolatban Kereki Gergely, a cég ügyvezetője-főszerkesztője. Hozzátette, így szeretnének vidámságot és örömöt csempészni az intézményben töltött idő alatt a gyermekek napjaiba.



A képviselők, cégvezetők is vérüket adták az akció keretében
A TV Eger által szervezett véradási akcióban bárki részt vehetett, így természetesen a város képviselői és az EVAT cégcsoport vezetői közül is többen megjelentek az akció során, hogy vért adjanak. A képviselők közül Orosz Lászlóné Ibolya frakcióvezető és dr. Csetneki Attila is részt vettek a jótékony programban. A képviselőnő közösségi oldalán köszönte meg a szervezést és a felajánlott adományokat.
Köszönet a TV Egernek a mai véradás megszervezéséért, a sok-sok ajándékért, melyet a város vállalkozásai, intézményei és magánszemélyek adtak az egri kórház gyermekosztályának, köszönet a Juhász Testvérek pincészetének és az Ostorosbor pincészetnek, akik a véradóknak kedveskedtek egy-egy palack Egri Bikavérrel. Izgalmas volt az élő adás figyelemmel kisérése, miközben a studió másik részében „folyt a vér”.
– fogalmazott humorosan a frakcióvezető.