Hétköznapinak indult rendőri intézkedés torkollott drograzziába Egerben. Egy gyanús információ alapján a zsaruk március 3-án megjelentek egy 36 éves férfi lakásán, és amit ott találtak, az még a rutinos nyomozókat is meglepte.
A helyszínen elfogták K. Dánielt, akit azonnal előállítottak a rendőrkapitányságra. A drogteszt eredménye nem hazudott: a férfi szervezetében kimutatták a THC-t, azaz a marihuána hatóanyagát. K. Dánielt azonnal gyanúsítottként hallgatták ki, és kábítószer birtoklása miatt eljárás indult ellene – erősítette meg a rendőrség portálunknak.
És ezzel még nincs vége: egy másik fogyasztó is horogra akadt, akit szintén kihallgattak az ügyben. Vajon hányan érintettek még? Egyre inkább elharapódzik városunkban a kábítószerfogyasztás, mostanra már nem csak a város szegregátumaiban és a peremkerületekben, de ahogy látszik a Belvárosban is megjelentek a szerfogyasztók.
