Eső, zápor még előfordul

Szerdán északkeleten, keleten fordulhat még elő kisebb eső, zápor, másutt hosszabb időre kisüthet a nap, és legfeljebb elvétve alakul ki jelentéktelen csapadék. A nyugatias szél többfelé feltámad napközben. Hajnalban helyenként párás, ködös lesz a levegő, és -2 és +3 fok várható, míg délután 9-15 fok valószínű.

Csütörtökön nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de csak jelentéktelen eső, szitálás fordulhat elő. A déli, délnyugati szél délután megerősödik, a Dunántúlon néhol viharossá fokozódhat. A maximumok 10 és 16 fok között alakulhatnak.

Pénteken marad a felhős idő, kezdetben a Dunántúlon és északon többfelé eshet, napközben már csak kisebb eső fordul elő néhol. Élénk, erős lesz a délies szél. Megszűnnek a hajnali fagyok, s a délután is enyhe lesz, 10-17 fok közötti csúcshőmérsékletekkel.

Hétvégén sok felhő lesz felettünk, és elszórtan esővel, záporokkal kell számolni. A délies szél élénk marad, de estére mérséklődik. Marad az enyhe idő 10-17 fokos maximumokkal.

Forrás: Időkép