Kedden reggelre helyenként köd képződhet. Sok lesz felettünk a felhő és délután nyugaton, északnyugaton helyenként eső, zápor is kialakulhat. Késő délutántól, kora estétől pedig egyre többfelé lesz szükség az esernyőkre. A délies szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon megerősödik. Napközben 17-26 fokot mutathatnak a hőmérők, északon, északkeleten várható a hűvösebb idő.
Szerdán kezdetben még több helyen eshet, napközben viszont már csak elszórtan alakulhat ki eső, zápor, és hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. Egyre többfelé északnyugatira fordul a szél, melyet élénk, néhol erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb hőmérséklet 13 és 22 fok között alakulhat, délkeleten lehet a legmelegebb.
Csütörtökön délelőtt még hosszabb-rövidebb időre még kisüt a nap, de délután nyugat felől erősebben megnövekszik a felhőzet. Szórványosan eső, zápor, néhol zivatar kis előfordulhat. A délnyugati szél többfelé megélénkül. Délután 14-22 fokot mérthetünk.
Pénteken hajnalban, délelőtt országos esőre van kilátás, majd délután nyugat felől elkezd felszakadozni a felhőzet, és egyre több helyen süt ki a nap. Több helyen kiadós csapadékmennyiség várható, beágyazott záporok, zivatarok is lehetnek. Kezdetben a déli, majd egyre inkább északnyugati szél lesz erős, helyenként viharos. Napközben 12-19 fok valószínű.