Fiatalok keze nyomán szépült meg a Hősök Emlékparkja

blank

A Wigner Jenő Technikum diákjai a Városgondozás Eger Kft. kezdeményezésére szépítették meg a Hősök Emlékparkját. Az akció a közösségi összefogás és a fiatalok felelősség vállalásának szép példája.

A Városgondozás Eger Kft. újabb városszépítő akcióval folytatta közösségi kezdeményezéseit: ezúttal a Wigner Jenő Technikum 9.B osztályának 24 tanulója vett részt az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében megszervezett programban. A diákok a Hősök Emlékparkjának gondozásában vállaltak szerepet, ahol gereblyézéssel, gyomtalanítással és virágágyások kapálásával járultak hozzá a város egyik kiemelt emlékhelyének rendezett állapotához.

A diákok ezzel az alkalommal újabb két órát teljesítettek az ötvenórás közösségi szolgálatukból, miközben példát mutattak a felelősségvállalásból és a közösség iránti elköteleződésből. A Városgondozás Eger Kft. és a Wigner Jenő Technikum közös programja jól illeszkedik a cég azon törekvésébe, hogy minél több fiatalt vonjon be aktívan a város szépítésébe és fenntartásába.

A szervezők kiemelték: az ilyen együttműködések nemcsak a közterületek rendezettségéhez járulnak hozzá, hanem segítenek a fiatalok környezettudatos, közösségépítő szemléletének megerősítésében is. A Városgondozás Eger Kft. nyitott a jövőbeni közös projektekre a technikummal, és bízik benne, hogy a város további iskoláival is hasonlóan sikeres együttműködések valósulhatnak meg.

A kezdeményezés újabb példája annak, hogyan válhat a fiatal generáció aktív részese a közösségi értékteremtésnek. A város hálás az önkéntes munka iránti elkötelezettségükért.