Fiktív költségvetés – Mirkóczkiék nemlétező bevételeket terveztek be tavaly, ennek isszuk a levét

Eger polgármestere, Vágner Ákos pénteken sajtótájékoztató keretében mutatta be a város 2025-ös költségvetési javaslatát. A tervekről és az előttük álló kihívásokról szólva elmondta, munka sok van benne, de öröm semmi. Szerinte ez nem egy jó költségvetés, hanem egy kényszerköltségvetés.

A polgármester szerint a város minimális működtetéséhez elengedhetetlen ennek a tervezetnek az elfogadása, de kiemelte, hogy év közben változtatni fognak rajta. A terveik szerint 2025 az átalakulás éve lesz, 2026 pedig a fejlődés kezdetét jelentheti. Céljuk, hogy 2027-2028-ra a fejlesztések is beérjenek, és a város stabil működését megalapozzák.

Fiktív lehetett Mirkóczkiék költségvetése, a választás volt a lényeg

Vágner Ákos polgármester sajtótájékoztatóján éles kritikát fogalmazott meg az előző városvezetés (Civil Közéleti Egyesület) költségvetési gyakorlatával kapcsolatban. Állítása szerint a korábbi városvezetés tisztában volt azzal, hogy a 2024-es költségvetés fenntarthatatlan, ennek ellenére olyan bevételeket terveztek be, amelyek valójában nem léteztek. A város első embere szerint a tavalyi költségvetés valójában csak kilenc hónapra készült a teljes év helyett.

Úgy tettek, mintha minden rendben lenne, és a város működése zavartalan maradhatna, miközben valójában súlyos pénzügyi hiány alakult ki.

Az elhangzott információk alapján úgy tűnik, a Mirkóczki Ádám vezette önkormányzatnál nem számított más, csak hogy a választást megnyerjék. Ennek érdekében mindent megtettek és temérdek pénzt költöttek el, miközben a háttérben Eger költségvetése teljes gőzzel robogott a szakadék felé.

Vágner Ákos úgy folytatta, az október 1-jei polgármesteri átadás-átvételt követően kiderült, hogy a költségvetés tervezési hibáktól hemzseg. Az előző városvezetés irreálisan magas adóbevételekkel kalkulált, ezért több száz millió forintos hiány keletkezett. Továbbá a várt kamat- és ingatlanértékesítési bevételek sem teljesültek a tavalyi év végéig, ami tovább súlyosbította a helyzetet.

A polgármester szerint a legnagyobb probléma az, hogy az önkormányzat intézményi struktúrájának átalakítása elmaradt, és a jelenlegi rendszer minden szabad forrást felemészt. Emiatt a 2025. február 27-én a közgyűlés elé kerülő költségvetést kényszerköltségvetésként kell kezelni. A jelenlegi vezetés előtt álló egyik legfontosabb feladat a városi intézmények finanszírozásának újragondolása és a fenntartható gazdálkodás biztosítása, hogy a város működése hosszú távon is stabil maradhasson.

A 2025-ös költségvetés legfontosabb számai

Eger 2025-ös költségvetésének működési bevétele 19,3 milliárd forint lesz, de ezzel a kerettel nagyon szűkösen kell gazdálkodni. A város költségvetésében 4,1 milliárd forintos hiány mutatkozik, amit két részre osztottak:

  • 1,9 milliárd forintot az önkormányzati intézményhálózatból vonnak el,
  • a fennmaradó összeget az önkormányzati működésből csoportosítják át.

Az önkormányzat tulajdonában lévő 12 intézmény és a polgármesteri hivatal 13,5 milliárd forintból gazdálkodhat, miközben az önkormányzati működés kiadásai 3,03 milliárd forintra csökkennek, ami 2,1 milliárd forintos csökkenést jelent az előző évhez képest.

Takarékossági lépések és tervek

Vágner Ákos hangsúlyozta, hogy a legnagyobb probléma a városi intézményi struktúra működtetése, amely jelenlegi formájában minden szabad forrást felemészt. Ezért a költségvetés elfogadása után azonnal megkezdik az intézmények átvizsgálását és átalakítását.

Ahhoz, hogy a város működjön, ezt a költségvetést el kell fogadnunk, de mellette azonnal hozzá kell kezdenünk az intézményeink átvilágításához és átalakításához

– emelte ki. Az intézményi és céges struktúra átalakítása elkerülhetetlen, mert „ez nemcsak pénzkérdés, hanem létkérdés”. A polgármester végül leszögezte: az átalakítás során felszabaduló forrásokat azokra a területekre fogják csoportosítani, amelyeket jelenleg csökkenteni kell. „Nem lesz könnyű, de meg tudjuk oldani!” – zárta gondolatait.