Hazudott a Bíróságon Mirkóczki Ádám polgármester, tényleg több millió forintot fizetett ki egy ügyvédnek

Ma reggel jelent meg az Egri Ügyek portálon egy tényfeltáró cikk, amelyben a portál arról számolt be, hogy egy korábban köztük és Mirkóczki Ádám polgármester, mint a Heves Megyei Hulladékgazdálkodási Társulás képviselője között kialakult közérdekű adatok kiadásával kapcsolatos jogvita során a polgármester önmaga védelme érdekében olyan információkat közölt a Bírósággal melyekről kiderült, hogy nem volt igaz. Jobb helyeken ezt hamis tanúzásnak hívják és súlyos büntetőjogi következménye van.

Egy kis kitekintő, hogy érthető legyen a történet: Eger több más környékbéli településsel együtt alkotja a Heves Megyei Hulladékgazdálkodási Társulást, melyet a könnyebbség kedvéért innentől csak mint Társulás fogunk emlegetni. Röviden összefoglalva ez a társulás menedzseli ezeknek a települések hulladékának a tárolását, gépek üzemeltetését és a hulladék begyűjtését is. Az üzlet nagy értékű, évi többszázmillió forintról van szó. A Társulás elnöke, képviselője az egri önkormányzat mindenkori vezetője, a polgármester. Korábban Habis László, jelenleg Mirkóczki Ádám polgármester. Épp ezért a társulás pénzügyeinek vitelét, működtetését pedig az egri önkormányzat látja el.

Az Egri Ügyek azt írja, már huzamosabb ideje folytattak oknyomozást a Társulás körüli furcsa anomáliák ügyében, melyeknek szálai az Egri Önkormányzathoz vezettek. Egy vállalkozási szerződés kapcsán 2023. szeptemberében fordult a portál hivatalos közérdekű adatkéréssel Mirkóczki Ádám társulási elnökhöz és Berecz Kálmán alelnökhöz (Kápolna polgármestere), hogy a Társulás és Dr. Zvara István ügyvéd között 2019. január 1-jétől kötött vállalkozási, megbízási, munkavégzési illetve egyéb szerződéseket adják ki számukra. A szóbeszédek alapján ugyanis arra a következtetésre jutott a portál, hogy az említett ügyvéd jár el a társulás ügyeiben, ami azért is érdekes, mert Mirkóczki Ádám polgármesterré választása óta Zvara ügyvéd úr igen szép számmal kap megbízásokat az önkormányzattól.

Az adatigénylés leadásakor kiderült, a Társulásnak még honlapja sincs, ahol elérhetőséget vagy bármi ehhez hasonlót fel lehetne lelni, éppen ezért az adatigénylést a Társulás pénzügyeit ellátó egri Polgármesteri Hivatalnak és természetesen az elnök Mirkóczki Ádámnak és az alelnök Berecz Kálmánnak küldték meg, de választ nem meglepő módon soha nem kaptak, ami tökéletesen beleillik a polgármester napokban kiszivárgott hangfelvételének narratívájába, miszerint szándékosan akarja manipulálni a közérdekű adatok kiadását. Éppen ezért az Egri Ügyek a Bírósághoz fordult, hogy kikényszerítse a kért adatok kiadását. Az első tárgyalásra az ügyben 2023. novemberében került sor, ahol az ügy meglepő fordulatot vett.

Az alperes polgármester ugyanis ellenkérelmet nyújtott be a per kapcsán, amiben a következő írja Mirkóczki Ádám:

Ezúton tájékoztatom a Tisztelt Járásbíróságot, hogy az alperes birtokában nincs olyan vállalkozási, megbízási, munkavégzési, illetve egyéb szerződés, amelyet az alperes 2019. január 1. napját követően Dr. Zvara István ügyvéddel kötött volna. Kijelentem továbbá, hogy az alperes Dr. Zvara István ügyvéddel a felperes által megjelölt időszakban nem kötött vállalkozási, megbízási, munkavégzési, egyéb szerződést.

Mivel nagyjából minden valamirevaló, jóérzésű ember – még ha ismeri is a polgármester kevésbé ismert énjét – azt gondolná, hogy egy megyei jogú város első embere, egy polgármester csak-csak nem hazudik bele a Bíróság arcába, pláne nem írásban, éppen ezért az Egri Ügyek elállt a pertől, tekintve, hogy Mirkóczki Ádám nyilatkozata alapján nem volt szerződés soha Zvara Istvánnal így nincs is mit kiadni.

Kiderült azonban, hogy Mirkóczki Ádám polgármester aljas módon hazudott.

A portál azt írja, később legnagyobb döbbenetünkre a birtokukba került két olyan megbízási szerződés is, amiket Mirkóczki Ádám polgármester, mint a társulás elnöke és dr. Zvara István ügyvéd írt alá. Az egyik szerződés 2021. május 19-i keltezésű és abban a polgármester megbízza az ügyvédet jogi tanácsadása 2021. május 19. és 2022. április 30. közötti időszakra, havi 500.000 ft + ÁFA átalány megbízási díj ellenében.

Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy miközben az egri Polgármesteri Hivatal egy komplett Jogi Irodát tart fent kimagasló szaktudással rendelkező jogászokkal ezen feladatok ellátására, addig Zvara ügyvéd úrnak havi fél millió ütötte a markát a Társulás kasszájából Mirkóczki Ádám akaratából. És ez még semmi, ugyanis a Mirkóczki Ádám polgármesterrel állítólag feltűnően mély üzleti kapcsolatot ápoló ügyvéd úr nem csak a Társulástól kap havonta juttatást, de a polgármester felügyelete alatt működő Dobó István Vármúzeumtól (mely intézmény a botrányos, fél milliárdos Lenkey ház projektet bonyolította) és a korábban szintén polgármesteri kegyben lavírozó, a feldebrői fakivágásos botrányt intéző Juhász Géza által irányított Városgondozás Eger Kft-vel is. Van mit a tejbe aprítani!
Fotók forrása: Egri Ügyek

Ám nem a havi fél millió forintos szerződés az igazán érdekes, hanem egy másik, szintén Zvara ügyvéd úr és Mirkóczki Ádám polgármester kézjegyével ellátott kontraktus. Az Egri Ügyek kiderítette, a másik szerződés 2021. december 14-én köttetett, de ennek a megbízásnak már más célja volt: az NHSZ Észak-KOM Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-vel szembeni követelésének a behajtásával kapcsolatban született. Ez a szerződés ráadásul még pénzügyi ellenjegyzést is tartalmaz a vaskos megbízási díj mellett.

Egyszeri 18 millió forint + ÁFA megbízási alapdíj mellett minden behajtott 200 millió forint után további 5% + ÁFA kiegészítő megbízási díj is jár a polgármester ügyvédjének.

A portál a szerződések kézbekerülése után megküldte kérdéseit dr. Zvara István számára, ám az ügyvéd hallgatásba burkolózott és nem válaszolt azóta sem. A fentiek értelmezése után arra a következtetésre lehet jutni, hogy Eger polgármestere megtéveszthette a bíróságot amikor azt nyilatkozta az ellenkérelmében, hogy nincs semmiféle szerződés az ügyvéd és a társulás között. Tehát hazudott, hiszen ezzel szemben két szerződésről már tudni lehet, ami sok-sok millió forint juttatást jelentett az ügyvéd (és még ki tudja ki…) számára.