Az egri fertálymesterek húsvéti készülődés jegyében rendezték a Mária utca végén álló kereszt környezetét. Rózsametszés, takarítás és közösségi összefogás tette ünnepivé az eseményt.
A húsvéti ünnepekre készülve szorgos kezek tették rendbe a Mária utca végén álló kereszt környezetét. Az egri fertálymesteri testület 2. és 3. negyede még tavaly állította fel a feszületet azon a helyen, ahol egykor egy régi gát és szobor állt, de az idő vasfoga mára nyomukat is eltüntette. A kereszt méltó emléket állít a múlt hagyományainak, és egyben a közösség összefogásának jelképe is lett.

A keresztet 2024 húsvétján áldotta meg ünnepélyes keretek között Buda Péter plébános. A negyedek azóta is közösen gondoskodnak a helyszínről: havonta felváltva tartják rendben a kis térség környezetét.
A közelgő ünnep alkalmából most ismét munkához láttak a fertálymesterek. A Mária utca végén, az Eger-patak melletti területen elvégezték a tavaszi karbantartási munkálatokat: megmetszették a rózsákat, lenyírták a füvet, letisztították a kőfelületeket. Emellett összegyűjtötték a lehullott száraz ágakat, és eltakarították a felgyülemlett szemetet is.

A gondos kezek munkájának köszönhetően a kereszt környezete ismét rendezett, méltó módon várja a húsvéti ünnepet és az arra sétálókat. Az összefogás és közösségi munka példát mutat arra, hogyan lehet egy-egy kisebb városrészt is élhetőbbé, szebbé tenni közösen – hagyományainkat megőrizve, egymásra odafigyelve.
via Bérczessy András // Egri Főegyházmegye