Huszonnyolc érmet szereztek az egri karatékák

Debrecen kiváló házigazdája volt a XIII. SKDUN shotokan karate Európa bajnokságnak, mely keretében a Hódos Imre Sport és Rendezvénycsarnokban 20 nemzet 1020 versenyzője lépett tatamira.

Shihan Juhász Ferenc, a SKDUN Európai Szövetség elnöke elégedetten értékelte a magyarok, ezen belül az Egri Városi Sportiskola sportolóinak eredményeit. A magyar csapat az Európa Kupában az összesített csapatversenyben Románia mögött a 2. helyén végzett. A haladóknál is a románok szerezték a legtöbb aranyérmet, Magyarország a 6. helyen zárt a nemezetek versenyében. A magyarok összesen 40 aranyérmet szereztek.

A nyitónapon az Európa-kupa keretében a gyermek, serdülő és ifjúsági, valamint a szeniorok küzdöttek az érmekért.
Az egriek közül aranyérmet szerzett Bartók Luca (1 arany 1 bronz), Burunkai Virág (1 arany, 1 ezüst), Fábri Adél (1 arany), Bán Viktor (1 arany). A haladók szombat-vasárnapi egyéni és csapata küzdelmei katában és kumitében színvonalas bemutatókat és nagyszerű küzdelmeket hozott. Egri szempontból értékes Simon Richárd, Babka Csenge, Láng Éva, Benke Tibor és Lévai Eszter bronzérmes helyezése. Külön színfoltja volt az Eb-nek a para karatékák külön versenye, ahol 42-en indultak. Az egri Mákos Milán (EVSI-Ostoros) Ványi Attila és Ványi Attiláné edzők felkészítésével egy ezüst és két bronzérmet szerzett.

Az SKDUN Európai szövetségnek ez volt a második saját szervezésű kontinensviadala.

Örülök, hogy létszámban és színvonalban is sikerült előre lépnünk az első olaszországi Eb-t követően. A magyar karatékák elsősorban az utánpótlás kategóriában jeleskedtek, a felnőtteknél jobb feltételekkel rendelkező román, bolgár, moldáv és azeri karatékák voltak sikeresebbek

– mondta Shihan Juhász Ferenc, aki a sikeres felkészítésért edzőkollégáinak is megköszönte a segítséget. Az egri csapat edzői: Juhász Ferenc, Vanyó Attila, Juhász Ákos, Barczi Rita, Szajlai Oszkár, Sára Károly, Lévai Béla, Vanyó Attiláné voltak.

Az Egri Városi Sportiskola eredményei:

Európa Kupa:
Bartók Luca: 14-15 év formagyakorlat 1. hely, kihon ippon küzdelem 3.hely
Burunkai Virág : 14-15 év formagyakorlat 1. hely kihon küzdelem 2.hely
Benke Marcell: 18- küzdelem 1.hely, 18-20 küzdelem 2. hely
Báthori Arszák: 12-13 év küzdelem -47kg 3.hely
Vályi Nagy Zsombor: 12-13 év küzdelem -47kg 3.hely
Varga Máté-Bartók Luca: csapat formagyakorlat 3.hely
Varga Máté-Csucsai Botond: csapat formagyakorlat 2.hely
Varga Mátè: 14-15 év Kihon ippon küzdelem 2.hely
Sára Lili: 12- 13 év formagyakorlat 2. hely, Kihon ippon kumite 3. hely kumite 3. hely
Méhes Attila: 14-15 év Jiyu küzdelem 3. hely, küzdelem -62 kg 3. hely
Mákos Milán:18- formagyakorlat 3. hely, kihon ippon küzdelem 3. hely, I-karate kata 2. hely

Európa bajnokság:
Simon Richárd: 18-20 év formagyakorlat 3. hely
Babka Csenge: 16-17 év formagyakorlat 3. hely, küzdelem 3. hely, 3. hely csapat küzdelem
Láng Éva: 18-20 év küzdelem 3. hely
Benke Tibor: 18-20 év küzdelem 3.hely
Lévai Eszter: 16-20 év csapat küzdelem 3.hely

Heves megyei sportolók eredményei Európa-kupa:
Kovács Kincső: 10-11 év formagyakorlat 3. hely, kihon ippon küzdelem 2. hely
Sallai Tünde: 12-13 év formagyakorlat 3. hely
Lőrincz Vivien: 18- formagyakorlat 3. hely
Csucsai Botond: 14-15 év Kihon ippon küzdelem 3. hely
Kiss Roland: 7-9 év kihon ippon küzdelem 2. hely
Bakos Lili: 14-15 év formagyakorlat 2. hely.


Európa-kupa, nemzetek pontversenye:
Románia, 2. Magyarország, 3. Bulgária, 4. Szerbia 5. Lengyelország, 6. Írország.
A magyar csapat 33 aranyérmet szerzett.
Európa bajnokság
Bán Viktor: 18-20 év 1 hely formagyakorlat, Felnőtt férfi csapat küzdelem 3.hely
Vitai Remma, Vanyó Attiláné, Barczi Rita veterán csapat formagyakorlat 1.hely
Sára Károly 2.hely Vitai Remma 2.hely veterán csapat formagyakorlat
Gál Soma: Felnőtt férfi csapat küzdelem 3. hely

Európa bajnokság, nemzetek pontversenye: Románia 2. Bulgária 3. Moldávia 4. Azerbajdzsán 5. Szerbia 6. Magyarország.
A magyar csapat 7 aranyérmet szerzett.
Gratulálunk az elért eredményekhez!

Forrás és fotó: Eger Város Hivatalos Oldala