November 27-én, szombaton délután kezdetét veszi az Eger Advent ünnepi programsorozat. A megnyitó az immáron hagyománynak számító ünnepélyes fényfelkapcsolással kezdődik.
Szombaton délután, azaz november 25-én, 17:00 óra a Dobó téri nagyszínpadon kigyúlnak végre az Eger Advent 2023-as ünnepi fényei és ezzel egyidőben hivatalosan is kezdetét veszi a 2023-as év adventi programsorozata.
Az közgyűlési többség idén 50 millió forintos támogatást biztosított a rendezvényt szervező Agria Film Kft-nek,
akik a programsorozat megtervezésekor szerették volna megvalósítani a hagyományos egri adventi elemeket, de egészen új és izgalmas programokkal is készülnek majd az egriek és a városunkba látogatók számára.
Szombaton 17:00 órakor kezdődik majd a rendezvény ünnepélyes megnyitója ahol a megnyitó beszédek és a fények felkapcsolása után 18:00 órától a Malek Andi Soulistic biztosítja majd a remek hangulatot a Dobó téren és a belvárosban. Ahogy mindig most is válogatott minőségű ételekkel, italokkal, forraltborokkal várnak majd mindenkit az adventi árusok a téren és persze a csodálatos kézműves termékek sem maradhatnak ki idén sem a repertoárból.
Az ünnepi hangulatot pedig az országszerte egyedinek számító csodálatos belvárosi fényinstalláció teszi teljessé ami minden évben a megnyitó estéjén kapcsol fel. A Dobó téri fénygömb a héten felépült, az elmúlt hetekben felkerültek a belvárosban és városszerte az ünnepi fények melyek idén felújítva kerültek ki a helyükre és természetesen
a múlthéten Eger idei karácsonyfája, egy csodás ezüstfenyő is megérkezett a térre amit stábunk is végigkövetett és a kalandos útról videó riportban számoltunk be.
És ha ez még nem volna elég, ha szerencsénk lesz akkor vasárnap akár az idei első hó is megérkezhet hogy tökéletes legyen az adventi hangulat. Holnap délutánig aki szeretne a december 23-ig tartó programsorozatról további részleteket megtudni, vagy éppen a konkrét programelemekre kíváncsi az Eger Advent weboldalán vagy a hivatalos eseménynél is tud keresgélni.