Szemfüles és a témában érdekelt olvasók kiszúrhatták, hogy néhány napja megjelent egy érdekes és izgalmas bejegyzés a Hevesi Vasutak blogon, mely egyszerre hordoz magában innovációt és tradíciót. A blog szerzője arról értekezik, mi volna, ha a régi úgynevezett postavonatok kvázi újjászületéseként a magyar tömegközlekedésben – egyelőre kísérleti jelleggel, de helyet kapnának az éjszakai vonatok is.
Eger nem csak a világ egyik legszebb városa, de Magyarország egyik turisztikai, egyetemi központja, pezsgő kulturális élettel. Ráadásul, – igaz Füzesabonytól csak egy leágazással – Magyarország egyik személyszállítás szempontjából is legforgalmasabb vasúti fővonalak mentén fekszik.
– fogalmaz a bejegyzés szerzője.
Szerintük Eger is környéke ideális helyszíne lehetne egy különleges, régen jól működő, de mostanában Magyarországon sajnos eltűnt tömegközlekedési modellnek, az éjszakai személyszállító interregionális vasúti közlekedésnek – illetve annak újjáélesztésének. Az idősebbek talán még emlékeznek a „postavonatokra”, amelyekkel éjszakánként, jóval az utolsó menetrendszerinti vonat után, szinte az összes fontos vasúti fővonal mentén lehetett közlekedni akkor, amikor már autón kívül szinte semmi mással nem tudott eljutni az ember A-ból B-be.

A blog szerzőjének ötlete az, hogy jelenleg csupán kísérleti jelleggel, éjfél környéki indulással minden nap közlekedjen egy vonatpár Eger és Budapest között. A bejegyzés szerint ezzel:
- Hazajuthatnának Budapestre azok a turisták, akik még egy esti – például boros vagy koncertprogramon – Egerben töltenék az időt
- Hazajuthatnának Egerbe azok, akiknek késő estig Budapesten van dolguk, munkájuk vagy programjuk
- Hazajuthatnának természetesen ugyanígy a jelenlegi Agria Interrégió megállóiba, Gödöllőre, Bagra, Turára, Aszódra, Kál-Kápolnára (a Tarnamentére), Füzesabonyba és onnan Budapestre az emberek
- Számos vasutas késő esti hazajutását meg lehetne oldani a MÁV-nak autók és plusz költségek nélkül
Tehát a szerző arra szeretné megkérni a vasút vezetőit, Eger város polgármesterét és képviselőtestületét, hogy egyeztetve és megnyerve az ügynek Gödöllő, Bag, Tura, Aszód, Hatvan, Füzesabony vezetőit is, adjanak esélyt egy olyan rendszernek amely ha beválik, egészen új minőséget teremthetne az Eger és Budapest közötti távolsági közösségi közlekedésben. Ráadásul például szolgálhatna más fontos vonalak és városok esetében is, mely példa Nyugat-Európában számos területen kiválóan működik.