Közel másfél év után vádat emelt az ügyészség az aldebrői Tóth és Tóth Pincészet üzletági vezetője és a cég egyik alkalmazottja ellen, akik 2022 nyarán illegális gátat építettek a Tarnára, majd a folyó teljes vízhozamát kiszivattyúzták a mederből, hogy a borászat szőlőültetvényeit öntözzék.
Az ügyészség tájékoztatása szerint napokban megküldték természetkárosítás bűntettéről szóló vádiratot a Füzesabonyi Járásbíróságnak.
Tavaly júniusban a 24.hu is beszámolt arról, hogy politikai felhangokat sem nélkülöző botrány robbant ki Heves megyében, miután egy civil természetvédőkből álló csoport felfedezte a borászat illegális öntözőrendszerét. A Bóday Pál által vezetett, kápolnai illetőségű Macskaárvaház csapata lerombolta homokzsákokból épített gátrendszert és a vízkiemelő berendezéseket. Az akcióról készült videót akkor több mint kétmilliószor nézték meg a Facebookon.

Az ügyben számos politikus megszólalt. Mirkóczki Ádám egri polgármester például az eset után bojkottot hirdetett a borászat termékeire, igaz ez a gyakorlatban felemásra sikerült, sőt több városi képviselő jelezte, a polgármester nem egyszemélyes bíróság, hogy látatlanul ítélkezzen, bízza ezt a munkát a hatóságokra. Az egri Fidesz korábbi frakcióvezetője, Oroján Sándor képviselő szerint mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, míg Pajtók Gábor országgyűlési képviselő nem tett nyilatkozatot az ügyben. Jól láthatóan a kormánypártot megosztotta a borászat tevékenysége, a vádemeléshez vezető feljelentést is a kormánypárt egyik környékbéli vezetője, Gyetvai Péter természetfotós tette. Nyilvánosan pálcát tört a vállalkozás gondatlansága felett Illés Zoltán is, a második Orbán-kormány egykori államtitkára.
A rendőrségi iratok szerint a nyomozás során megállapították, hogy a nagyteljesítményű szivattyúkkal végzett vízkiemelés miatt a folyó 9 kilométeres szakasza teljesen kiszáradt, és emiatt számos védett állatfaj egyedei pusztultak ki a környéken.
A természetkárosítás bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Bóday Pál, a gátromló civilek vezetője szerint nem véletlen, hogy hosszú idő kellett a vádirat megszületéséhez. Szerinte politikai erők is megmozdulhattak a borászat érdekében, és úgy véli, a vállalkozó is igyekezett azt sugallni, hogy kapcsolataik révén megúszhatja az ügyet. Bóday szerint örömteli, hogy ez nem sikerült.