Az önkormányzat tájékoztatása szerint három ütemben történik majd meg a hosszú évek óta életveszélyes korlátrendszer felújítása, amely az elmúlt hónapokban nem kevés botrányt okozott a város közéletében, hogy végül durván túlárazás-gyanúsan, de most elinduljon a munka.
A Garzonháznál elindult az állványzat kiépítése, hamarosan ténylegesen elindul majd a munka, erről az önkormányzat tájékoztatta a Heol.hu-t. Mint írják a múlthéten a lakók részére egy, a felújítás ütemét tartalmazó tájékoztatást kifüggesztett az önkormányzat.
A felújítás első üteme a Rákóczi út felőli főbejárat feletti középső korlátegységet érinti – ez várhatóan már idén megvalósul. Ezt követően – mint írják – a második ütem a Rákóczi út felőli oldalon az észak felőli korlát felújítását jelenti. Ez várhatóan 2023 december vége és 2024 februárja között zajlik majd. Az utolsó, harmadik ütem a déli korlátrendszert érinti, s tervezetten jövő márciustól április végéig tart majd a munka. A korlátcsere ütemenként a 10. emeletről kezdődik az alsóbb szintek felé haladva.

Arról korábban mi is beszámoltunk, hogy igencsak viszontagságos út vezetett odáig, hogy most végre a kivitelező megkezdi a munkát. A sok évnyi huzavona, az önkormányzat folyamatos felelősség hárítása és mutogatása az EVAT Zrt-re még az országos média figyelmét is felkeltette – a 444.hu írt egy velős elemzést az épület körül kialakult helyzetről, de még a hely baloldal (DK és MSZP) is páros lábbal állt bele az ügyet meglehetős hanyagsággal kezelő városvezetésbe.
Legutóbb mi akkor írtunk a garzonházról amikor kiderül, miután az önkormányzathoz került a projekt közbeszereztetés, minden előjel nélkül háromszorosára (!) drágult az ára is.