Nem, a városvezetés tagjai tényleg nem tudják, mikor kell abbahagyni. Ahogy városunk elöljárói oly’ gyakran idézik a klasszikust: „Sose nyomd fullba a kretént!„. Úgy látszik ezt magukra nézve nem tekintik jogos tanácsnak.
Két napja osztottunk meg egy videó montázst közösségi oldalunkon arról, mekkorát sikerült hazudnia Minczér Gábor alpolgármester a TV Eger Híradás műsorában a vele készített riportban. Akkor a város második embere azt nyilatkozta, hogy ők – mármint a városvezetés – sosem állította, hogy a kormányt okolnák a Modern Városok Program 11 milliárd forintjának elvesztéséért. Ezt követően videóban világítottunk rá, hogy ez hazugság. Egymás után összevágva mutattuk be, hogy az ominózus kijelentése előtt 67 nappal Minczér Gábor és Farkas Attila alpolgármesterek egymást túllicitálva hogyan okolták a sok milliárd forint elvesztéséért a magyar kormányt. Nézzék csak!
Akkor elhangzott, hogy:
- Gulyás Gergely miniszter hazudott
- Lázár János miniszter hazudott
- Pajtók Gábor felelős, mert nem csinált semmit (sőt Gulyás mellett állt a várkapuban amikor az hazudott)
- Nyitrai Zsolt felelős, mert nem csinált semmit
- a helyi fideszes képviselők felelősek, mert nem csináltak semmit
- a fideszes miniszterek és államtitkárok hazudoznak
- a kormány a választókat akarja manipulálni a pénz elvonásával
- a kormány felelőssége, hogy nem készültek el a fejlesztések
- az egész (Modern Városok Program – a szerk.) a legfelsőbb kormányzati szinten dőlt el.
Szembesítő videónk megjelenését és több ezres megtekintését követően tegnap délelőtt Minczér alpolgármester mintegy bizonyítandó, hogy a csúnya rossz sajtó és az idézőjelbe írt médium – tehát Mi – milyen galád és hogyan hazudik, gyorsan megosztotta követőivel a TV Eger teljes interjú felvételét, vágatlanul. (Megjegyeznénk, érdekes módon korábban nem volt gondja szerkesztőségünk módszereivel az alpolgármester úrnak.) Dióhéjban a következőt írja:
A városvezetés sosem mondta, hogy a kormány HIBÁJA, hogy Eger elveszített 11 milliárdot, de a kormány FELELŐSSÉGE. Mert az alpolgármester szerint az állami cég, a BMSK volt a hibás, akihez a kormány rendelte oda a projekteket. Ezért hát a BMSK a hibás, a kormány csak felelős. Tetszenek tudni követni?

Miután Minczér alpolgármester minden elképzelhető és elképzelhetetlen kommunikációs eszközt igyekezett bevetni a megmagyarázhatatlan megmagyarázásához, megérkezett a felmentő sereg Farkas Attila alpolgármester képében, aki legütősebb fegyverével, a kora esti órák csendjéből váratlanul és kíméletlenül lesúlytó komment-atomjával rontott rá harcostársa követőire és a poszt gyanútlan olvasóira.

Farkas Attila alpolgármester azt írja ugyanis, hogy a felelősséget a Fidesz és a kormány magukról igyekszik a városvezetésre hárítani „hazug módon leplezve a saját döntésüket”, majd utolsó mondataiban az egriek csúnya átveréséről értekezik az az alpolgármester, akit egyetlen egri választó, de még képviselő sem szavazott meg alpolgármesternek – most mégis az. Érdekes szálka-gerenda szituáció ez.
Tehát Minczér és Farkas szerint ők nem hazudtak, mert nem azt mondták, hogy a kormány „hibás”, csak azt, hogy „felelős”. Humoros. Mondhatta volna az alpolgármester csak simán azt is, hogy
- A: igen, szerintünk a kormány a hibás, ám ehhez feltehetően gyáva volt, vagy
- B: csendben elmormolhatott volna egy halk mea culpa-t.
Nem így lett, de nem baj, mert ezen gondolatiság mentén maradva tehát mi sem azt mondtuk, hogy az alpolgármester úr hazudik, csak azt, hogy nem mond igazat.
Kiemelt kép forrása: Eger Hírek