Napsütéssel tér vissza a szeptemberi nyár és itt is marad a héten

Újra több órán át élvezhetjük a napsütést, a maximumok helyenként a 30 fokot is megközelíthetik.

Egy hullámzó hidegfrontnak köszönhetően barátságtalan, többfelé szeles és csapadékos idő köszöntött be hétvégére, a Dunántúlon már-már október végét idézték a vasárnap délutáni maximumok. Nem kell azonban csüggedni azoknak, akik még napsütésre és melegre vágynak, mától ugyanis visszatér a szeptemberi nyár. 

Ma reggel még többfelé lehetnek erősen felhős körzetek, főként délen és a középső tájakon az esernyőkre is szükség lehet, napközben azonban kelet felől egyre nagyobb területen csökken, felszakadozik a felhőzet, a napsütés veszi át a főszerepet. Az északkeleti szél még többfelé élénk lesz, viszont jelentősen erősödik a nappali felmelgedés, délután 22-30 fokot mérhetünk, melegebb keleten lesz.

Ezt követően legalább szombatig állandósulni látszik az időjárás: a helyenként párás, ködös reggeleket követően országszerte csaknem zavartalan napsütésben lesz részünk, esni sehol sem fog. A légmozgás is csak néhol élénkülhet meg. Hajnalban, reggel ugyan elkélhet egy pulóver, délutánonként azonban 24 és 29 fok közé melegszik a levegő, így nyáriasan öltözhetünk.