Ma, október 23-án emlékezünk hazánk történelmének egyik legvéresebb és leghősiesebb forradalmára, amikor a szabadságért harcoló magyar hazafiak és honleányok bátran szembe szálltak az akkor a világ legnagyobb hadseregének számító Vörös Hadsereggel és a kommunista diktatúra hazai helytartóival. Az október 23-án kirobbant forradalom hőseire és a mártírhalált halt áldozatokra emlékezünk ma.
Az 1956. október 23-án kezdődő forradalom előzményei egészen a kommunista hatalomátvételig nyúlnak vissza. Többek között a Rákosi Mátyás által kialakított sztálinista diktatúra elhibázott gazdaságpolitikájából eredő szegénység, s az MDP által alkalmazott terror már az 1950-es évek elejére komoly feszültséget okozott. Ehhez járult hozzá, Rajk László újratemetése, s hogy 1956. június 28-án kitört a poznani munkásfelkelés, ami példát mutatott a lengyelekkel egyébként is szimpatizáló magyarok számára. Az elégedetlenséget ezenfelül még az is szította, hogy a szovjet csapatok a semleges osztrák állam 1955-ös kikiáltása után is hazánkban maradtak, pedig szerződés szerint csak az addig megszállt Ausztria ellenőrzése miatt tartózkodtak Magyarországon.
1956. október 23-án már reggel zűrzavar kezdett kialakulni Budapesten a diákok által meghirdetett tüntetés körül. Bár a rádió és a Szabad Nép című lap is tényként számolt be a demonstrációról, Piros László belügyminiszter mégsem hagyta jóvá. Az MDP vezetése ráadásul hosszas vita után be is tiltotta a tüntetést, de délután 2 óra körül mégis engedélyezték. A Kossuth Rádióban mind a két döntést beolvasták. Ezt követően a párt vezetői az MDP fővárosi tagjait is felszólították a tüntetésen való részvételre, hogy ellenőrizni tudják az eseményeket. Ezzel egyidőben pedig a város legtöbb stratégiai pontján mozgósították az ÁVH-t az esetleges zavargások megfékezésére. A felhíváshoz többek között a Magyar Írók Szövetsége, a Petőfi Kör, a párt ifjúsági szervezete, a DISZ is csatlakozott.
Délután 3 órakor a Bem-szobornál Veres Péter, a Magyar Írók Szövetségének elnöke felolvasta a szervezet kiáltványát a tüntetőknek, a diákok pedig a 16 pontot, ezután Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti dalt. A tömeg létszáma ekkor már nagyjából 50.000 fő lehetett. Ekkor született meg az 1956-os forradalom jelképe is, vagyis a „lyukas zászló”, valaki ugyanis kivágta egy nemzeti színű zászló közepéből a szovjet mintájú Rákosi-címert. Ezt hamarosan minden zászlóval megtették. A tüntetés a beszédek elhangzása után sem oszlott fel, a Bem térről a menet a Kossuth-hídon át a Parlamenthez vonult meghallgatni Nagy Imrét.
Az ekkorra már 2-300.000 főre duzzadt, békés tömeg követelésére végül este 9 órára a helyszínre siető Nagy Imre, aki nem támogatta a tüntetést, megjelent a Parlament ablakában. A politikus „Elvtársak!” megszólítása indulatot váltott ki az összegyűlt emberekből, párton belüli reformokat ígérő, hazatérésre szólító, követeléseiket nem említő beszéde pedig nem volt több, mint az 1953-ban meghirdetett programja. A tömegből ez általános csalódást váltott ki.
A tüntetéssel egyidőben Gerő Ernő pártfőtitkár és köre riadóztatta a budapesti és a környékbeli katonai egységeket, valamint Hruscsovtól is katonai segítséget kértek. Még Nagy Imre megjelenése előtt este 8 órakor a Kossuth Rádió közvetítette Gerő Ernő beszédét, amelyben többek között antiszemitának és nacionalistának nevezte a tüntetést, önmagát a reformok képviselőjének nyilvánította, addigi politikáját helyesnek ítélte és a tüntetők minden követelésétől elzárkózott. Ezzel tulajdonképpen hadat üzent nekik, mely hatalmas felháborodást keltett a budapesti tüntetők körében.
A tömeg egy része felháborodásában a Magyar Rádió épülete elé vonult, ahol az ÁVH felfegyverzett egységei fogadták őket. Miután hiába próbálták meg feloszlatni az egyre növekvő emberáradatot, a rádió vezetése a tüntetők rendelkezésére bocsátott egy felvevőkocsit, hogy beolvassák a 16 pontot. Ez azonban használhatatlan volt, amivel csak még tovább növelték az emberek haragját. Ekkor, a tömegben néhány katona lövöldözni kezdett a levegőbe, amit az épületben levő ÁVH-sok támadásként értelmeztek és tüzet nyitottak a tüntetőkre. Ennek hatására azonban a rádióhoz vezényelt katonák egyre nagyobb része állt át a tüntetők oldalára, átadva fegyverüket, s letépve sapkájukról a vörös csillagot. Két órával az incidens után a lövöldözés kiújult, amivel kezdetét vette a budapestiek fegyveres felkelése. A felkelők hajnalra elfoglalták a Rádió épületét, ahol azonban csak használhatatlanná vált stúdiókat találtak. A pártvezetőség ugyanis lekapcsoltatta őket a rádióadóról, és a parlamentben rendezett be ideiglenes stúdiót. Innen közvetítették a Kossuth Rádió műsorát a forradalom ideje alatt, sőt még annak leverése után is, egészen 1957 áprilisáig.
A tüntetők másik része ezalatt a Dózsa György úti Sztálin-szobornál gyűlt össze, hogy eltávolítsák azt. A Himnusz éneklése mellett fél 10 körül végül sikerült ledönteni a szobrot. Sztálin monumentális szobrából csak csizmái maradtak, feje a pesti utcán hevert.
A fővárosi események mellett több magyarországi megyeszékhelyen és nagyobb városban is szerveztek tiltakozásokat a diákok, s a települések lakosai. Debrecenben például már a budapesti tüntetés előtt megkezdték demonstrációjukat a diákok, az ÁVH-sok azonban figyelmeztetés nélkül a békés tüntetők közé lőttek, mire az emberek menekülni kezdtek s a tüntetés is feloszlott. A sortűznek két halottja és sok sebesültje volt. Miskolcon, azután hogy híre ment a fővárosi eseményeknek, gyári munkások, a budapesti diákokhoz hasonlóan elkészítették a borsodi munkások követeléseinek 21 pontját, a Miskolci Egyetemen pedig megalakult a független Diákparlament. Székesfehérváron és környékén este 10 óra körül megjelentek a szovjet tankok, melyek Budapest felé vonultak. A forradalom eseményei azonban ezzel nem érek véget, a harcok egészen november 11-ig eltartottak.
A forradalom Egerben
1956. október 21-én már Eger is csatlakozott azokhoz az iskolavárosokhoz, ahol az ifjúság nyíltan fellépett körülményeinek javítása érdekében. A helyi újság akkor a következőképp kommentálta az eseményeket:
„Friss szelek, fényes szelek fújnak. … Áttörték ezek a szelek az Egri Pedagógiai Főiskola vastag falait is, felrázva az ifjúságot…”
Több tucat hallgató megalakította a Kossuth Kört, csatlakoztak a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségéhez, és megfogalmazták 12 pontos követelésüket, végül október 23-án megválasztották a vezetőiket is.
Október 24-én és 25-én este demonstrációkat tartottak a belvárosban. A megmozdulások szervezésében élen jártak a Dobó Gimnázium és az Egri Pedagógiai Főiskola tanárai, diákjai. Sapkájukra nemzeti színű szalagot tűztek ki, és a nemzeti függetlenséget követelő jelszavakat, rigmusokat skandáltak.
Október 26-án már nagyszabású tüntetések, tömeges megmozdulások voltak Egerben: ledöntötték a Népkertben lévő szovjet katonai szobrot és a Nagytemplom mögötti szovjet katonai emlékművet, a Líceum tetejéről eltávolították a vörös csillagot, a nyomdában forradalmi kiáltványokat, röplapokat nyomtattak.
Eközben megkezdődött a főiskolások védelmi fegyverekkel való ellátása, mely a nemzetőrség szervezésének kezdetét jelentette. Október 27-én több teherautóval munkások érkeztek Borsod megyéből Egerbe, akik radikalizálták az itteni helyzetet, és ezzel megalapították az Eger Városvédelmi Bizottságot. Délutánra a városi pártbizottság épületénél lövöldözés alakult ki, majd elfoglalták az ÁVH épületét is.
Ekkorra már megalakult a Nemzetőrség Ideiglenes Védelmi Parancsnoksága, és október 28-án, vasárnap délelőtt a színház épületében létrejött Eger Város Forradalmi Nemzeti Tanácsa is. A város forradalmi központjából, a Líceum épületéből főiskolai hallgatók Szabad Eger Rádió néven független rádióadást sugároztak.
A kormány október 30-i, az egypártrendszer megszüntetéséről, a koalíciós kormány létrejöttéről és a szabad választások előkészítéséről szóló bejelentése nyomán aktivizálta tevékenységét a Független Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt és a Petőfi Pártként újjá szerveződött Nemzeti Parasztpárt is.
A megszállás
A szovjet hadsereg 1956. november 4-én délutántól kezdődően szállta meg Heves megyét. A csapatok Mezőkövesd irányából közelítették meg Egert, és a késő délutáni órákban harminc harckocsival vonultak be a városba. A páncélosok többször végig dübörögtek a város szűk, történelmi utcáin. A szovjet katonai parancsnokság a rendőrség Klapka utcai épületében rendezkedett be, ezzel átvéve a város irányítását. November 6-án az idegen megszállók ostromállapotot rendeltek el a városban.
Egerben december 11-én délután – az országos sztrájk első napján – tüntetés volt a színháznál. A tömeg a nyomdához vonult, ahol röplapokat kezdtek nyomtatni. A kirendelt fegyveresek a Széchenyi utcán több lövést adtak le az ott csoportosulókra. A lövöldözésnek két halálos áldozata volt, többen megsebesültek.
December 12-én a Széchenyi utcán is igen sokan tartózkodtak. A Dobó István Laktanyából nagyjából ötven fő karhatalmista indult a belváros felé, ahol a tömeg szidalmazni kezdte őket, és valaki almacsutkát dobott közéjük. Az erre kiadott „Oszolj! Tűz!” vezényszót több géppisztolysorozat követte. Hatan vesztették életüket és tizenkilencen megsebesültek.
A forradalom utáni retorzió a munkahelyi elbocsátásoktól a sokéves börtönbüntetést kiszabó ítéletekig széles skálán mozgott.
