Hatalmas sikert ért el az Eszterházy SC női kézilabdacsapata: az egriek parázs, végletekig kiélezett mérkőzésen 26–24-re legyőzték Komárom együttesét az NB I/B-ben, ezzel pedig két fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosították második helyüket a tabellán.
A siker egyben azt is jelenti, hogy a következő idényben újra élvonalbeli női kézilabdacsapata lesz Egernek. Az Eszterházy SC az NB I-ben, vagyis a magyar női kézilabda legmagasabb osztályában folytathatja szereplését.

A találkozó nagyszerű hangulatban zajlott, a szurkolók végig buzdították a csapatot. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg Vágner Ákos polgármester is, aki közösségi oldalán úgy fogalmazott: öröm volt a szurkolókkal együtt átélni ezt a közös sikert. A polgármester gratulált a játékosoknak, a szakmai stábnak, a klub vezetőinek és minden támogatónak a fantasztikus eredményhez.
Az Eszterházy SC feljutása komoly sporttörténeti siker Eger számára, amely újabb lendületet adhat a város kézilabdaéletének. Hajrá, Eger!
