Szeptember elején bontották le a Gárdonyi Géza téri óriáskereket, de az üzemeltető már bejelentkezett a 2024-es szezonra, hogy amennyiben lehetséges, visszahozná a mutatványos eszközét. Az óriáskerék kétséget kizáróan látványos produkció ám igencsak megosztó is egyben.
A Gárdonyi teret a belvárosi rehabilitáció óta nem sikerült belaknia a városnak, ám a helyzet tavaly télen durvult el igazán amikor egy bazári sorra emlékeztető kirakodó vásárrá változott a Gárdonyi tér és a Zalár utca. A lejtmenetet követően, mára valamelyest már rendezettebbé vált a kép, kipucolták az utcai árusokat, lebontották az óriáskereket, esztétikusabb háttér elé helyezték vissza a városfeliratot. Most azonban ismét bejelentkezett az önkormányzatnál a lebontott óriáskerék tulajdonosa: a Városi Urbanisztikai, Klíma és Környezetvédelmi Bizottság a november 20-i ülésén ismét az óriáskerék ügyét tárgyalja majd. Az üzemeltető a 2024-es szezonra ismét visszahozná az eszközét, mellyel véleménye szerint eddig is hozzájárult „a város turisztikai színvonalának emeléséhez”.
Természetesen az ügy most is megosztó lett, elindultak a komment párbajok pro és kontra. A városi közszereplők közül Kovács Cs. Tamás önkormányzati képviselő közösségi oldalán külön bejegyzést tett közzé a témában. A városatya kvázi szavazással fordult követői felé, hiszen, mint a bizottság tagja ő is szavazni fog a bizottsági ülésen, így most arra kíváncsi, ki mit gondol az óriáskerék ügyéről.
Ki, mit gondolt? Nem szükséges? Ha igen, mennyire időre (egész évre vagy csak a tavaszi-nyári időszakra)? Várom a javaslatokat!
– írja Kovács Cs. Tamás.
Mi szintén kíváncsi vagyunk olvasóink véleményére, így most alább kérjük, hogy szavazzanak. Legyen-e ismét a következő szezonban óriáskerék a Gárdonyi téren, vagy inkább ne?
Kiemelt fotón az óriáskerék tavaly Advent idején a Gárdonyi Géza téren. Fotó: Mihály Péter // Egri Válasz
via Egrinapok