November 26-án, 14 órakor kezdődik a VIII. Egri Országos Mazsorett Fesztivál az Érsekkertben, a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. 20 csoport bemutatóját lehet majd látni Eger mellett Hevesről, Tiszaújvárosból, Debrecenből, Pesterzsébetről, Újbudáról, Szeghalomról és Vácról érkeznek. Közülük 16 csoport produkcióját a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség szakmai zsűrije értékeli. Élőzenét a Szihalmi Fúvósok biztosítanak, mellettük pedig DJ is gondoskodik majd a jó hangulatról.
A VIII. Egri Országos Mazsorett Fesztivál szakmailag fontos, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség szakmai zsűrije értékeli a fellépő csoportokat, bronz, ezüst, arany vagy kiemelt arany oklevelekkel díjazza. 16 csapat vesz részt a megmérettetésben, a többi 4 – köztük a legkisebb ovisok és a felnőtt nagylányok – bemutatózni fognak. A fesztivált az Egri Majorette Egyesület szervezi – mondta el a művészeti vezető, Kovácsné Bretus Éva.
A versenyzők 4 korcsoportban mérettetik meg magukat: 6-10 évesek, 11-14 évesek, 15-17 évesek, valamint a felnőtt, 18 év felettiek. Show és pom-pon kategóriákban mérettetik meg magukat a Szövetség versenyszabályzata alapján.
A versenyszámokon kívül a közönség szórakoztatására lesz bemutató élőzenei kísérettel, tombola, világító botos műsor és dj is gondoskodik a jó hangulatról. A rendezvényen közreműködnek az egyesület állandó kísérői, a Szihalmi Fúvósok, vezényel Kovács Henrik karnagy. A VIII. Egri Országos Mazsorett Fesztivál helyszíne tehát a Kemény Ferenc Sportcsarnok (körcsarnok, Érsekkert), a dátum november 26-a, vasárnap, a kezdés időpontja 14 óra.
(A belépőjegy 1.500 forintba kerül, a helyszínen megvásárolható, a rendezvény látogatása 6 év alatti gyerekeknek ingyenes.)