Minczér szerint Ő nem hazudott, mert nem azt mondták, hogy a kormány „hibás”, csak azt, hogy „felelős”
Nem, a városvezetés tagjai tényleg nem tudják, mikor kell abbahagyni.
Tájékoztató kampányt indít a DK – Újraélesztenék a Modern Városok Programot
A párt szerint a helyzet elkeserítő, ami csak a DK hatalomra jutásával változhat.
Mirkóczki Ádám és Spisák György aljegyző azonnali távozását követelték hivatalukból – VIDEÓ
Természetesen a polgármester nem mondott le és feltehetően ahogyan az eddigiekért, úgy ezért sem fogja felelősségre vonni a korábban okirat-hamisításért elítélt Spisák György aljegyzőt.
Eger elbukott 11 milliárdot, lemondásra szólították fel a polgármestert – VIDEÓ
Ahogy azt sejteni lehetett nagy botrány kerekedett az elvesztett MVP-s pénzek okán a közgyűlésen.
Az egri önkormányzatiság és az emberi értékek gyásznapja a mai
Ma a város megválasztott vezetői hitet tettek a legaljasabb és legszánalmasabb emberi tulajdonság, a pitiáner gyávaság oltárán.
BRÉKING! Hivatalos, a polgármester hazudott, egyetlen fillért sem kap vissza Eger az elbukott 10 milliárdból
Eger elbukott 11 milliárd forintot és ahelyett, hogy az illetékesek – tehát a városvezetés – vállalta volna férfiasan a felelősséget, helyette megint sikerült félrevezetni a közvéleményt .
Sok beszéd, kevés tett – így bukott el Eger több, mint 10 milliárdot
A polgármester állítása szerint Eger több, mint 10 milliárd forintot bukott el a Modern Városok Program leállításával, ám szerinte nem ők a hibásak, hanem mindenki más.
Modern Városok Program: közel 5 milliárd forintot kell visszafizetnie Egernek
A polgármester azt állítja tárgyalt erről korábban Lázár János miniszterrel, ám erről mégsem tudott senki rajta kívül?