Pénteken kezdetben helyenként északkeleten alakulhatnak ki záporok, akár zivatarok is, miközben északon többfelé köd képződhet reggelre. Napközben változóan-erősen felhős lesz az ég, de csak néhol északon és nyugaton fordulhat elő átmenetileg kisebb eső, gyenge zápor. Országszerte élénk, erős, helyenként viharos lökések kísérhetik a délies szelet. Hajnalban 6 és 18 fok között alakul a minimum-hőmérséklet, északon lesz hűvösebb a reggel. A csúcshőmérséklet 22 és 30 fok között alakul, délen, délkeleten mérhetjük a legmagasabb értékeket.
Szombaton kifejezetten enyhe lesz a reggel, az Alföldön nagy területen maradhat 20 fok körül a legalacsonyabb hőmérséklet. A gyakran erősen megnövekvő felhőzetből egyre többfelé alakul ki eső, zápor, zivatar. Élénk, erős lesz a déli-délnyugati szél. Napközben 20 és 28 fok közé melegszik a levegő, keleten lesz melegebb az idő.
Vasárnap a változóan napos-felhős időben már csak helyenként alakulhat ki átmenetileg eső, zápor. Reggelre viszont többfelé képződhet pára, köd. A délnyugati, nyugati szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Délután 18 és 25 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.
Hétfőn a reggeli pára- és ködfoltok feloszlását követően sok napsütésre van kilátás, említésre méltó csapadék nem várható. Csak néhol nyugaton élénkülhet meg a szél. Délutánra 17 és 24 fok közé melegedhet a levegő. Kedden már több felhő lehet az égen, de csak néhol északon fordulhat elő átmenetileg kisebb eső. A délies szél többfelé megélénkül, nyugaton megerősödik. Napközben 17-26 fokot mutathatnak a hőmérők, északon, északkeleten várható a hűvösebb idő.
Forrás: Időkép