„A Remenyik Zsigmond utcai parkolási problémák hosszú évek óta húzódnak már. Ennek megoldására több javaslatunk is van!” – számol be Facebook oldalán Kovács-Csatlós Tamás a négyes választókörzet képviselőjelöltje.
Arról már beszámoltunk, hogy a jelölt és az általa támogatott polgármesterjelölt, Tarsoly József a napokban tartottak utcafórumot a Remenyik utcai lakóövezetben. Ezt követően Kovács-Csatlós Tamás képviselőjelölt közzétett egy videót is. A videóban a helyszín egy kritikus problémájára, a parkolási kérdésre mutat rá.
Elmondja, hogy több megoldást is megvalósíthatónak tart. Az egyik megoldás szerinte az utca lezárása lenne. Ebben az esetben az övezetet csak célforgalom közelíthetné meg autóval. Másik megoldása az utcák egyirányúsítása. Ebben az esetben a forgalom körkörösen haladna itt. Mint elmondta, ebben az esetben felmerül a kérdés, hogy a közelben lévő óvoda, hogyan maradhatna megközelíthető. Nos, a képviselőjelölt erre is talált megoldást: Erre, a már meglévő szervízutat vehetnék igénybe az autósok.