Nüanszokon múlt csak a Budakalász elleni meccs

Balszerencsés körülmények között maradt alul a CYEB Budakalász vendégeként a QHB-Eger férfi kézilabda csapata. Az NB I. 9. fordulójának mérkőzését 24-23-ra veszítette el Tóth Edmond edző alakulata.

Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy ponttal, esetleg pontokkal távozzon az OMSZK parkból az újonc egri együttes. Hatalmas csatában, kiélezett végjátékban nüanszokon múlt a sorsunk. Ágoston sérülése miatt egyetlen kapussal utaztunk a pest vármegyei találkozóra. A kezdeti kiegyenlített küzdelmet követően a házigazdák zsinórban hatszor is betaláltak kapunkba.

A mérkőzés jelentős része azzal telt, hogy ezt a különbséget eltüntesse csapatunk. Ez csak a hajrában sikerült, így nyílt végjáték vette kezdetét. Egyértelműen háromesélyessé alakult a csata, bármelyik fél megszerezhette volna a győzelmet. Ez Csoknyai István fiainak sikerült, akik fél perccel a vége előtt vitték be a győztes találatot. Egyenlítésre még ezt követően is volt lehetőségünk, de sajnos nem jártunk sikerrel. A bajnoki táblázaton helyet cserélt egymással a két csapat. A soron következő fellépést a tabella tízedik helyéről várja a QHB-Eger.

Férfi kézilabda NB I., 9. forduló
CYEB-Budakalász – QHB-Eger 24-23 (11-9)