Pártok és politika helyett, függetlenség és munka!

Lájer Krisztián a függetlenség jegyében vállalná az önkormányzati képviselőséget, a kettes számú választókörzetben, azaz a Hatvani hóstyában és Észak-Lajosvárosban.

29 éves tősgyökeres egri fiatal vagyok, a Lajosváros lakója. Születésem óta itt élek, ez az otthonom és hiszem, hogy a jelenlegi képviselettől sokkal többet érdemel nem csak ez a városrész, de a benne élők is.

– kezdi a bejelentését Lájer Krisztián.

A képviselőjelölt véleménye szerint a Dél-Lajosvároshoz hasonlóan ideje, hogy ennek a körzetnek is olyan képviselője legyen, aki nem csak ötévente, hanem minden nap elérhető. Aki ismeri az itt élő embereket, igényeiket és véleményüket, nem politikai tőkének tekinti a képviselőséget, hanem kötelességnek és kemény munkának.

Egyfajta vérfrissítésben reménykedik – Hiszem, hogy éppen a koromból adódó elszántság és lendület lesz az, ami segít majd elérni közös céljainkat. – írja. Független indulását azzal indokolja, hogy úgy gondolja az állandó mocskolódás, sárdobálás helyett tisztességes és becsületes munkára van szükség.

Hiszem, hogy a pártok acsarkodása helyett függetlenségre, valódi egriségre és egységre, összetartásra van most szükség.

– fogalmaz a jelölt.

Programjával kapcsolatban azt írja:

Nem ígérek toronyórát lánccal, nem teszek felelőtlen vállalásokat, de azt garantálom, hogy minden egyes nap, amit az Önök bizalmából képviselőként eltölthetek, a körzetemért végzett munkával fog telni. Azon dolgozom majd, hogy helyreállítsam a városrész csapnivaló közbiztonságát, ideje a közvilágítás korszerűsítésének. A mindennapokban jelentkező, hétköznapi komfortérzetet befolyásoló gondok, problémák megoldása nem várhat tovább, a járdák és útszakaszok helyreállítása és egy valódi körzetbéli közösségi tér, egy kutyafuttató kialakítása is mindannyiunknak jár. Dolgozzunk ezekért a célokért közösen! Pártok és politika helyett, függetlenség és munka. Június 9-én kérem, támogassanak szavazatukkal, hogy Eger újra az egrieké lehessen!

– zárja bejelentését Lájer Krisztián független képviselőjelölt.