Rádió1: Egyed Zsolt nem tulajdonosa, nem vezetője a Rádió 1-nek, tetteiért maga tartozik felelőséggel

A néhány napja napvilágra került újabb Mirkóczki-hangfelvétel után a Rádió1 Eger tulajdonosai sajtóközleményt juttattak el portálunkhoz, melyben nyomatékosítani szeretnék a már több helyen is közreadott álláspontjukat a hangfelvételek és az abban feltételezhetően megszólaló Egyed Zsolt kapcsán. Mint írják, szeretnének tisztázni néhány fontos tényt.

Közleményt juttatott el portálunkhoz a Rádió1 Eger tulajdonló tulajdonosi kör melyben azt írják, tekintettel arra, hogy újabb botrányos hangfelvétel látott napvilágot az egri közéletben, amely kapcsán – sajnos – ismét szóba került a Radio1 Eger neve, ezúttal újra, de reményeik szerint utóljára, a frekvenciát birtokló cég tulajdonosaiként szeretnének néhány tényt tisztázni az ügyben. 

Mint azt korábban, számos médiatermékben napvilágot látott nyilatkozatunban már leszögeztük, a felvételen polgármester úrral beszélgető Egyed Zsolt úrnak semmifajta tulajdona nem volt, és nincs is a Radio1 Eger frekvenciáját birtokló cégben, így magában a rádióban sem. Szavaiért tetteiért, saját maga tartozik felelősséggel.

– olvasható a közleményben.

Hozzáteszik, egyúttal szeretnék a korábban több helyi és országos médiumban is megjelent, korábbi hangfelvételhez kapcsolódó közleményüket megerősíteni.

A nyilvánosságra került hangfelvétel alapján nyilvánvaló, hogy a Rádió 1 nem érintett az ügyben, hiszen Egyed Zsolt úr saját cége nevében, egy hírportál alapításáról tárgyal Eger polgármesterével. Az ügyben cégünk egyetlen munkatársa sem érintett, az emberi méltóságot sértő kifejezéseket és köztiszteletben álló, magas szakmai színvonalú munkát végző újságírók sértegetését, becsmérlését mélységesen elítéljük. Cégünk a múltban és a jövőben is a jogszabályok és az üzleti korrektség írott, íratlan szabályainak szigorú betartása mellett végzi tevékenységét.

E mellett az újabb napvilágra került hangfelvételre is kitértek a közleményben. A következőt írják:

Egyed Zsolt úr nem tulajdonosa, nem vezetője a Rádió1-nek, cége, szerződés alapján, médiaügynöki tevékenységet végez rádiónknak, így polgármester úrral kizárólag a saját maga és/vagy saját cége nevében tárgyalhatott/beszélgethetett. A mi cégünktől ilyesmire soha, semmilyen felhatalmazást nem kapott. 

A polgármester úr, aljegyző úr és Egyed Zsolt úr között zajló, napvilágra került beszélgetésekről, azok tényéről és tartalmáról, semmifajta tudomásunk nem volt, az ott elhangzottak cégünk érdekeivel és értékeivel ellentétesek.

A hangfelvételen szereplő személyek közül többen, általunk jól ismert, tisztelt, és köztiszteletben álló személyek, köztük cégünk üzleti partnerei is. Az őket ért becsmérlő, cinikus jelzőktől messzemenőkig elhatárolódunk, továbbá kijelentjük, hogy az ilyen, és ehhez hasonló stílusú, tartalmú beszélgetések nem férnek bele cégünk üzleti kultúrájába.

Tisztelettel kérjük a helyi és az országos média munkatársait, hogy - jó hírnevünkre és üzleti érdekeinkre figyelemmel - a jövőben ezen tények figyelembevételével fogalmazzák meg az ügyben születő tartalmaikat.

Tarsoly József egri hegybíró és független polgármesterjelölt a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után a helyi közéletben egyedüliként állt a nyilvánosság elé és szólította fel a polgármestert, hogy kérjen bocsánatot a nyugdíjasoktól és borászoktól.