Tarnamente App-ot készíttetne, és minden szegény sorsú kápolnai gyereknek térítésmentes tisza-tavi nyaralást biztosítana Hajdúné Farkas Ildikó.
Amennyiben a kápolnaiak az önkormányzati választásokon megtisztelnek a bizalmukkal, azonnal kezdeményezni fogom, egy a felhasználó helybéliek, és az idelátogató turisták számára teljesen ingyenes Tarnamente App alkalmazás kidolgozását, amely térségünk településeinek összes vállalkozását, nevezetességét, szolgáltatását, üzletét és fontos közérdekű információját tartalmazni fogja, de arra is alkalmas lesz, hogy elveszett állatokat, tárgyakat keressenek tulajdonosaik, és értesüljenek a legfrissebb helyi hírekről, az üzletek, orvosi rendelők, patikák nyitva tartásáról
– jelentette be Hajdúné Farkas Ildikó április 22-én, Kápolnán.
A Föld napja alkalmából, a polgármesterjelölt asszony általa kezdeményezett faültetésen, mások mellett Farkas Pál tájmérnök, ökológus, Szalóki Péter Kápolna alpolgármestere társaságában elmondta: ha Feldebrő, Aldebrő, Tófalu, Kápolna, Kompolt, Kál összefog, és választott vezetőik hajlandóak lesznek az itt élők érdekében egymással összefogva a legtöbbet kihozni a térségből, akkor számos más ügyben fogják tudni majd minőségibb szolgáltatásokkal, kellemesebbé, kényelmesebbé, komfortosabbá tenni az itt élők mindennapjait.
Hajdúné Farkas Ildikó példaként elmondta: az új Tarnamente App-ból a térségbe látogató turisták megtudhatnánk, mikor látogatható a Feldebrői altemplom, mikorra lehet időpontot foglalni Gecse István pincészetébe, az Autós Vendéglőbe, de azt is, hogyan lehet meglátogatni a különleges műszaki kincseket felvonultató MEGÉRTE (Mezőgazdasági és Gépészeti Értékőrző Egyesület) veterán járműveit, a Tájházat vagy éppen a helyi Macskaárvaházat. Hajdúné Farkas Ildikó szerint egy ilyen okostelefon alkalmazásra feltölthetnének minden, Kápolna jó hírét vivő fontos hírt, a helyiek összes közérdeklődésre számot tartó vállalkozását, a falu nevezetességeit, akár idegen nyelvi lehetőségekkel is.
Itt vagyunk Magyarország egyik legnépszerűbb turisztikai desztinációjának, Egernek a vonzáskörzetében, de a kápolnaiak és a Tarnamente térsége jelenleg ebből semmit nem profitál, ami kész pazarlás. Eljött az ideje, hogy mi kápolnaiak közösen döntsünk a jövőnkről, és csak olyan embereket bízzunk meg közös ügyeink irányításával, akik minden idegszálával erre koncentrálva képesek, minden más szempontot háttérbe szorítva Kápolna, a kápolnaiak érdekében dolgozni.
– fogalmazott a pedagógus végzettségű korábbi intézményvezető.
Hajdúné Farkas Ildikó meghívására a Föld napja alkalmából Kápolnára látogatott Kücsön Gyula üzletember, a Sarudi Élményfalu és Strand tulajdonosa, a Heves Vármegyei Közgyűlés tagja, aki a közös faültetést követő rövid egyeztetést követően kijelentette:
Amennyiben Ildikót megtisztelik a bizalmukkal a Kápolnaiak, már idén nyáron közösen lehetővé tesszük, hogy minden olyan kápolnai gyermek, akinek családjában az anyagi lehetőségek miatt gondot jelent a nyaralást, Sarudon, az Élményfalu Strandján szerezhessen családjával együtt számára költségmentes nyári élményeket.
Számomra nem elfogadható egy ilyen, hozzánk hasonló kis közösségben, mint a Kápolnaiaké, hogy ne tudjuk megoldani azt, hogy minden, életvitelszerűen itt élő család gyermeke legalább egy szép, nyári vízparti élmény nélkül töltse a nyári vakációt, ezért ezt győzelmem esetén, Kücsön Gyulával együtt idén ezt garantálom. Hosszabb távon pedig ki kell alakítani olyan együttműködési és finanszírozási modelleket, hogy a Tisza tó a kápolnai családok mindegyike számára elérhető legyen egy felhőtlen családi nyaralásra. Ha ezt és ehhez hasonló intézkedéseket nem vagyunk képesek meghozni, tisztességtelen lenne közhivatalt vállalnunk
-Mondta el Hajdúné Farkas Ildikó, aki a következő hetekben több egyeztetést folytat majd Kápolna sokakat érintő problémáival és turisztikai fejlesztésével kapcsolatban, amelyeknek eredményeiről hamarosan beszámol.
Azt sem tartom, helyesnek, hogy jelenleg, a minket kápolnaiakat érintő ügyekről zajló önkormányzati testületi ülések nem követhetően interneten, és a megszületett döntésekről nincsen azonnali, közérthető tájékoztatás
– Fogalmazott hozzátéve: számos kápolnai fogalmazta meg azt az igényét számára.