A hegyekben és néhol északon eshet a hó délután is
Kedd délután nyugat felől lassacskán megszűnik a csapadék, de még sok helyen számíthatunk esőre. Az északi hegyekben és a legészakibb területeken tarhat ki egész nap a havazás.
Újabb élcsapat hajtott fejet, ötödik helyen áll az ESE
Utolsó hat mérkőzését veretlenül vívta meg együttesünk, ebből hármat meg is nyert.
Lángol egy családi ház tetőszerkezete Felnémeten
Helyszíni információk alapján úgy tudjuk három tűzoltó egység dolgozók a lángok eloltásán, de személyi sérülés szerencsére nem történt.
Tarolt az egri úszótehetség és edzője a közép európai serdülő úszóbajnokságon
Szabó Lilla az előzetes várakozásokat felülmúlva szerepelt a versenyen.
Álmodozó szerelem- Gárdonyi pályakezdő regényének bemutatója a könyvtárban
Neves írónk születésének 160. jubileuma alkalmából Álmodozó szerelem címmel jelentette meg kötetét Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája, melynek bemutatójára várják az érdeklődőket
Csípős lesz megint a reggel
Hétfőn egyre többfelé megvastagszik a felhőzet, beborul az ég. Az ország északi-északkeleti felén hószállingózás, gyenge havazás, néhol havas eső, délen kisebb eső fordulhat elő elszórtan.
Az egri gyors nem lassít, Nyíregyháza-Gödöllő-Kranj
Az Egri Úszó Klub versenyzői három helyszínen is versenyeznek és versenyeztek a hétvégén!
Arany Rózsa Díjat nyert Eger
A tavalyi év sikerei után újra kimagasló díjat kapott városunk a Magyar Turisztikai Ügynökség által szervezett Virágos Magyarország Környezetszépítő Versenyének 30. jubileumán.
Gazdikereső lett a Cicuskám Cat Cafe-Eger egyik lakója
Rikit, a gyönyörű kandúr cicát a lehet örökbe fogadni. Eger közkedvelt cicakávéháza a mai napon közösségi oldalán osztotta...
Szeles, hózáporokkal tarkított idő
Vasárnap gomolyfelhők zavarhatják időnként a napsütést, és több tájegységünkön ismét kialakulhatnak futó hózáporok, graupelzáporok.